~A földhöz kötve börtönödben untam már,tudhatnád.
Én ordítok mindig,
tudtad nem bírom egy helyben, szívem úgy
száll.
Ha nekem is jár egy cseppnyi mámor, egy percnyi száguldás.

~Amikor az érzés hív, amikor a vágy szólít, tudom azt:kérdés nincs többé már.

~Elég volt, hogy folyton vádolsz, feldúlt szívem nem rád vár, hát felejts el, majd mással játszol, késő most meg bánd.

~Untam, feledem a múltam, menekülök, máshol vár, ki mosolyog rám.

Ki bízik bennem minden percben bárhol jár.

~Már átlátok,

átlátszóan álcázod,
tudd meg, hogy sose versz át, a szereped gáz.
Térj magadhoz,
én úgysem várok rád!

~Mit ér egy nő, mondd?!

Áldozat a léte.
Miért a férfi 
kényszeríti térdre?
S mit ér egy férfi,
ha nélkülünk senki?
Elég volt, Baby
az elnyomásból ennyi!

~Kevés vagy, Ádám!

Nálam van az alma.
Mit ér a kígyód,
ha nulla a hatalma?!

~Bárhol élsz, ott te csak egy nő vagy.

Bármit kérsz,
az ára az túl nagy.
Okosnak, szépnek, 
szajhának kell lenni.
Elég volt, Baby
az elnyomásból ennyi!

~Élj csak így,

ha neked ez jó!
Viszont az én szerelmem
nem eladó!
A Nő az Nő,
és így az egál,
ami egy hímnek,
az nekem is jár.